megemlékezés

Részt vettünk a Piarista Rend 200 évvel ezelőtti magyarországi honosítása alkalmából rendezett ünnepi ülésen

A Piarista Rendtartomány az 1715. évi CII. törvénycikk elfogadásának emléknapja alkalmából ünnepséget szervezett a Piarista Központban.

(A képen: Strommer Pál a Magyar Piarista Diákszövetség elnöke és dr. Tóth András a SZITA társalapítója.)

Mons. Michael Wallace Banach érsek, apostoli nuncius köszöntő beszédében idézte János evangéliumát: „Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál.” (Jn. 10,9) Ferenc pápa egy homíliáját idézve hangsúlyozta, hogy a keresztény embernek is ilyen nyitott kapunak kell lennie. A nuncius szerint a keresztény oktatás feladata ezért többek között, hogy kaput nyisson az igazságra, amelyet a Piarista Rend iskolái kiválóan teljesítenek, hiszen meghatározó embereket adtak többek között Magyarországnak is.