Uncategorized

A SZITA koordinátora az UNAEC Európa Tanácsi delegációjának tagja

Dr. Tóth Andrást, a SZITA koordinátorát az UNAEC strasbourgi Európa Tanács-hoz küldött delegációja tagjának választották.

A SZITA 2025-ben nyerte el a Katolikus Nevelési Intézmények Volt Növendékeinek Világszervezete (Organisation mondiale des anciens Eleves de l’Enseignement catholique, OMAEC) európai tagozatának, az UNAEC-nek a teljes jogú tagságát. Az UNAEC egy nem kormányzati szervezet (NGO), amely résztvevő státusszal rendelkezik a strasbourgi Európa Tanácsban. Az UNAEC székhelye Párizsban van, célja a közös európai tudat kialakulásának előmozdítása, valamint a kapcsolatépítés a katolikus öregdiákok között.

Tóth András a SZITA koordinátora szerint nagy szükség van a keresztény értékrend megjelenítésére az Európát formáló gondolkodásban. Nem véletlen, hogy Európa fővédőszentje Szent Benedek, aki többszörösen is az egység jelképe. Egyrészt a nyugat-keleti egyházszakadás előtt alapítja meg rendjét. Másrészt Benedek kolostoraiban olyan emberek élnek együtt, akiket nem a vérség, hanem Krisztus követése köt egybe (vö. Mk. 3,33). A keresztények egysége a történelemben mindig összekapcsolódott Európa békéjével. Erre a hitvitákon felülemelkedő békére most is szükség van Európában. Az individualizmus és egoizmus térhódítása, hivatalos európai politikává tétele azonban újabb hitvitákhoz és békétlenséghez vezet, miközben a kontinensnek egységet kellene mutatnia a béke érdekében. A kereszténység ezt az összetartozást fejezi ki Krisztusban, akiben minden ember egyenlő. Az individualizmus azonban egyoldalúan csak az ember autonómiáját hangsúlyozza és elhallgatja, hogy az ember csak akkor lehet teljes, ha életét (családjában, munkájában) másoknak áldozza (vö. Jn. 15,13). Európa kereszténysége tehát a béke, és az egység szimbóluma, záloga.